 |
| Austin Mahone - Say You're Just A Friend |
A fénylő Nap ebben a napszakban járt a legmagasabban az ózon kék ég tetején, hófehér felhőtengere körül. Égető sugarait szivacsként szippantotta magába a beton, majd engedte ki, ezzel még nagyobb hőséget okozva Melbourne békés népének. Azonban a tömött utcák és cammogó gépjárművek között volt egy motor, mely gyorsabban haladt a kelleténél. Kerekeinek súrlódása heves csíkot húzott maga után az úton, melyen úgy süvített végig, akár a szél. Dudaszó követte útját, morgó, sértett arcok és felháborodott tekintetek, trágárkodás, de mintha ezt az ámokfutót már nem érdekelte volna sem a saját testi épsége, sem másoké.
A kávézó légterét belengte a zacc mámorító illata, minden barna színbe volt öltöztetve, csupán az emberek kék farmernadrágja lógott ki a sorból. A pulttal szemben megannyi asztal volt elhelyezve, az egyik nagyobbnál három srác tanyázott, egy hölggyel karöltve, mikor Ray odaért.
Pixel azonnal felpattant, hogy üdvözölhesse és elláthassa a legfontosabb tanáccsal, melyet az asztalhoz érés előtt a fülébe motyogott.
- Akaraterő, önuralom!
Ahogy a tejeskávé színű asztallap fölé értek, Brooklyn önfeledten ugrott fel, hogy egy hatalmas öleléssel köszöntse régi ismerősét, miközben Ryant az ájulás kerülgette.
- Annyira hiányoztál - súgta a lány szőke fürtjei közé.
Brooklyn Burn tökéletes - tökéletes Ray számára. Hatalmas mogyoróbarna szemei felcsillantak minden alkalommal mikor találkoztak. Arcának vonásai lágyak voltak, telt, vörösen izzó ajkai csókra éheztek. Természetes szőke haja olykor a vállaira omlott, máskor viszont lófarokba, kontyba kötve fityegett feje búbján. Öltözéke mindig, kivétel nélkül stílusos volt, a legutóbbi divatot követő, minden mesésen festett hosszú lábain, vékony testén, telt keblein. Semmi mesterséges nem volt rajta, műkörmös vagy plasztikai sebész sosem látta, hozzá meglepően kegyes volt a természet, ennek köszönhette, hogy ilyen gyönyörű lánnyá cseperedett. Viszont ő sokkal több volt holmi plázacicánál, rendkívül okos, önzetlen, jóindulatú és barátságos. Odavolt azokért a dolgokért, amik Ray kedvenceit képezték, hasonló volt az ízlésük szinte mindenben, legyen szó ételekről, filmekről, márkákról vagy dalokról. Pontosan összeillettek, mintha a sors is úgy rendelte volna, hogy ők ketten együtt öregedjenek meg, azonban Brook a megismerkedésük kezdete óta másként vélekedett kettejük kapcsolatáról. Szigorúan csak barátként tekintett rá, ráadásul Oroszországban tanult, így Ryan nem remélhetett többet néhány ittasan eltöltött éjszakánál.
- Remélem még nem láttad azt a filmet, ami most jött ki a mozikban, mert csak azért utaztam idáig, hogy együtt tudjuk megnézni! Mindenki, aki számít benne van, a rendező is szenzációs, ráadásul a jövőben játszódik, szóval egyértelműen nekünk való! Nagy pattogatott kukorica, nagy üdítő, egy csomag M&M's és miénk a világ! Na, mit mondasz? - pillantott feléje vidáman Brook, Raynek pedig belefacsarodott a szíve a gondolatra, hogy nem tarthat vele. Ha ez lehetséges, a helyzet csak tovább romlott. - Téli szünet van az egyetemen, szóval az elkövetkezendő három hetet együtt kell töltenünk!
A srác már régen beletörődött abba, hogy a barát zónából nem kerül ki többet, de mikor egy ilyen lehetőség kínálkozott, ami három hetet jelentett a számára legfontosabb emberrel, átkozta a napot, mikor megismerkedett Nathannel. A fiú enyhén borostás, napsütötte arcán gonosz vigyor csücsült mindvégig. Silly a menüt nézegette már legalább fél órája, így fogalma sem volt arról, hogy mi történik körülötte, bár ha éppen nem azon vacillált volna, hogy epres vagy csokis öntetet kérjen, akkor sem lett volna tisztában az eseményekkel. Pixel talán még Ryannél is feszültebb volt, pontosan tudta, hogy mit jelent ezt a spanjának. Nevetséges, hogy az egyetlen nő, aki valaha képes volt megmozgatni valamit benne, nem érdeklődött iránta, legalábbis nem úgy, ahogy az elvárható lenne ennyi együtt töltött idő után.
- Éppen... dolgozom valamin - ismerte be Ryan, hatalmas sóhajjal kísérve a kijelentést. Nicolette minden figyelmét lekötötte, a fogadás szempontjából időpazarlás lett volna a Brooklynnal töltött idő.
- Mégis min? Nincs két órád egy filmre? - vigyorodott el a lány, mit sem sejtve arról a bizonyos nehéz fáról, amibe barátja a fejszéjét vágta.
A kérdezett válaszolni szeretett volna, csakhogy Nate megelőzte ebben és rávágta:
- Jégkirálynőt fűz.
- Jégkirálynőt? - vonta fel mindkét szemöldökét értetlenül Brook, majd mintha egy isteni sugallat érte volna, folytatta. - Olyan, mint Cassie Stanford, az a szerencsétlen, akivel Nate járt?
- Nem jártunk - rázta meg azonnal a fejét a srác, hiszen a gimnázium óta nem volt igazi barátnője, már csak egy éjszakákra gyúrt, így volt ez a többi taggal is.
- És Cassie nem volt jégkirálynő! - fújtatott egyre feszültebben Ryan, úgy érezte, hogy pillanatokon belül felrobbanhat az agya, így váladékba burkolva az egész kávéházat. Be kellett látnia, hogy túl sok horrorfilmet nézett, szinte megállás nélkül ilyesfajta gondolatok cikáztak az elméjében. - Ne haragudj Brook, de most minden erőmet és időmet elveszi Nicky.
- Nicky? - sikoltott fel feminin hangon Pixel. - Tudjuk a nevét?
- Ott volt a postaládán, amiből kivette a leveleit - közölte Nate felé pillantva önelégülten a jelen pillanatban nyerésre álló fél.
- Miért nem ezzel kezdted? - rántotta elő a telefonját zsebének fogságából a internetfüggő, hogy azonnal rákereshessen a létező összes portálon, sőt, ha szükség lenne rá, még az ausztrál katonai adatbázishoz is hozzáférése volt, alig néhány napja törte fel.
- Nicolette Fury - húzta ki magát magabiztosan Ray.
Brooklyn összezavarodottan forgolódott, hátha Nathantől vagy Sylvestertől választ kap a fel nem tett, arcáról mégis sütő kérdésekre. Előbbi azonban azzal volt elfoglalva, hogy látványosan duzzogjon, Silly pedig továbbra is az étlapba temetkezett, tanácstalan volt.
Ryan lelkében apró fény gyúlt, mely a remény visszatértét jelezte, hiszen egy név már közelebb vitte őt az áhított győzelemhez, bár még így sem volt semmi garancia arra, hogy a lány valaha kedvesebben fog viselkedni vele, mint ahogy aznap tette.
Pixel csak görgetett és görgetett lefelé a képernyőn, a valószínűtlen eseteket figyelembe se véve.
- Van itt minden: röplabda bajnok, Chile-i megmentő, rejtélyes bérgyilkos áldozata - sóhajtott fel. - Egy informatikai cég alkalmazottja... webdesigner. Nicolette G. Fury.
- Nem hinném, hogy van hozzá elég szépérzéke - fintorodott el Ray a gondolatra, hogy valaki megrendelést bíz egy ilyen nőre. - Csak rá kell nézni! Van róla kép a honlapon?
- Külön róla nincsen, de mintha ezen a csoportfotón őt látnám - fordította a képernyőt a haverja felé az kütyübúvár, majd ujjával rábökött arra a háttérben komoran álldogáló lánykára, aki kísértetiesen hasonlított Nicolette-re. Brook nyakát nyújtogatva próbálta meglesni, hogy ki is ez a hölgyemény, mígnem Ray megunta és kezébe nyomta a készüléket.
- Érdekes. - Csupán ennyi volt a reakciója.
- Felhívom őket és megkérdezem, hogy mikor találjuk bent Nickyt - fundált ki máris egy zseniális tervet Pixel, csakhogy csalódnia kellett. Mr. Wats közölte vele, hogy amíg ő az igazgatója ennek az intézménynek, addig Ms. Fury többet nem teszi be a lábát az irodába. - Otthonról dolgozik - informálta végül a kíváncsi tekinteteket maga körül. Nate egyre idegesebb volt, hiszen attól tartott, hogy a telefonszámát is hamarosan felfedezik, minden bizonnyal azt is tartalmazta a honlap. Silly intett a pincérnőnek, majd leadta a rendelését, miszerint epres öntettel kérné a fagylaltkelyhét, majd néhány pillanat alatt a lány mobilszáma is a karmai között volt. Brook nem igazán tudta, hogy mit érez pontosan, szerette volna a barátjával tölteni a szünidőt, úgyhogy csalódásként érte ez a kis akció, viszont biztos volt benne, hogy ha ügyesen keveri a lapjait, még akár jól is kijöhet ebből a szituációból. Ryan kezdett teljes eksztázisba kerülni attól, hogy egyre több információ kerül a birtokába a bizarr lányról, tehát alig várta a következő találkozásukat, amikor már kész tényekkel dobálózhat.
- Van telefonszám fönt? - tudakolta izgatottan, miután ismét spanja kezei közt volt a mobil. Nate nem bírta tovább, egy morgás kíséretében felállt, hogy meglátogathassa a mosdót, és ne kelljen tovább hallgatnia a kihívottja dicsőségét.
- Nincsen, de email címmel tudok szolgálni.
Így esett, hogy Nicolette beérkező üzeneti között megjelent Ray levele, melynek helyesírását Brooklyn ellenőrizte és mely Pix közreműködésével íródott okos telefonról.
Nicky, kérlek ne menekülj tovább! Nem kérek többet egy randinál, erre még egy feminista sem mondhat nemet. Ha megengeded, hogy elvigyelek vacsorázni, vagy, hogy beüljünk egy filmre, én leszek a világ legboldogabbja. Kérlek, mondj igent!
Nicolette épp a csekkjeit rendezgette a szobájában, mikor a mellette heverő számítógépre pillantva feltűnt neki a levél. Rákattintott és elolvasta, de még válaszra sem méltatta a reménytelen próbálkozót. Nem volt ő feminista, sokkal inkább hívta ezt a jelenséget az emberi faj alapvető gyűlöletének. Arra viszont igazán kíváncsi volt, hogy honnét jutott hozzá az email címéhez a zaklatója, aki reményei szerint ezután feladja.
Nem foglalkozott tovább a dologgal, letudottnak tekintette, mintha soha nem is létezett volna. Éppen azt próbálta kiötölni, hogy mennyi pénzre lesz szüksége másnap, ha extra adag barackot akar venni a piacon.
Keith az ölében dorombolva várta, hogy kiadósabb simogatást kapjon. Furcsamód valóban hasonlított névadójára, Keith emberi állapotában is ilyen gyengéd és érzékeny volt, noha jóval idősebb volt Nicolette-nél. Volt egy lenyűgöző féloldalas mosolya, ennél többre pedig nem is volt szüksége ahhoz, hogy a lány megértse őt. Talán ezért is kedvelte annyira.
Ellenben Patriciaról nem tudta eldönteni, hogy vajon így viselkedik-e a valójában. Akár az életét is odaadta volna azért, hogy egyszer letérdelhessen a nyughelyéhez. Az apácák megpróbálták elhitetni vele, hogy a végzetes szülés után hamvait a közeli folyóba szórták, de Nicolette már fiatalnak is meglehetősen makacs volt, nem nyugodott, míg ki nem derítette az igazságot. Nem volt meglepő, hogy hazudni próbáltak neki, elvégre bármi, amit azok a fekete-fehér nők összehordtak, az esetek nagy százalékában jócskán eltért a valóságtól, Jézustól kezdve a gyónás lényegéig.
×××
Ray útjára engedte a többieket, majd valami mámorító érzésre volt szüksége, ezért a háza előtt elszívott legalább három cigarettát. Már tíz éve volt rabja ennek a drognak, mégsem volt képes megunni azt a fájdalomcsillapító hatást, amelyet újra és újra okozott. Ugyanakkor valahányszor kezébe fogott egy csikket, felszakadtak a régi sebek, mintha a mellkasa szétnyílt volna és a szíve apróra zúzódott darabjai mindenki számára láthatóvá váltak volna.
Egy fiatal, füstös sminkű lányka lépdelt el mellette a járdán, egészen lassan, mintha egy kamerán át nézné, mely szándékosan vetíti ilyen sebességgel az eseményeket, így ennek köszönhetően alaposan szemügyre tudta venni. Az első pillanattól fogva üvöltött róla, hogy átlagos, a szemeit legeltető fiú mégis bármit megadott volna azért, hogy felvihesse magához. Azonban, bár a fogadásban így konkrétan nem volt benne, biztos volt abban, hogy Nate ezért kitekerné a nyakát és vesztesnek nyilvánítaná. Két választása volt: vagy kibírja két hétig, vagy pedig kicselezi Nicky visszautasításait és őt húzza meg. Nos... nem tudta melyik lenne borzalmasabb.
×♥×
Kedves olvasók!
Remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket a fejezet, annak ellenére, hogy két főszereplőnk együttes szempontjából nem volt jelentőségteljes, annál inkább tett hozzá kettejükhöz külön-külön. Mit gondoltok rólunk? Formálódott a véleményetek a kezdetek óta?
Hálás vagyok a támogatásotokért, a pipákért no meg a kommentekért, melyekre hamarosan válaszolok is. Köszönöm! ♥
Millió puszi,
Bia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése